Cantucci

Cantucci, vagy ahogy az olaszok mondanák: „biscotto a fette, di fior di farina, con zucchero e chiara d'uovo" vagyis szeletelt keksz, finomlisztből, cukorral és tojásfehérjével. Az eredetileg, a toszkán Prato városból származó kekszet kétszer sütik, hosszúkás alakúak, ropogósak, és italba, hagyományosan Vin Santoba mártogatva fogyasztanak.

A keverék kizárólag lisztből, cukorból, tojásból, fenyőmagból és nem pörkölt vagy hámozott mandulából áll. A hagyományos recept nem használ élesztőt vagy zsiradékot. Az enyhén ragacsos tésztát ezután kétszer sütik meg: egyszer egyben, majd újra szeletelt formában, a második sütés határozza meg a keksz keménységét.

Az évek alatt természetesen a cantucci-nak is rengeteg változata született, nem csak édes, de mostanra sós változatban is. Ebben a receptben a mandula mellett pisztácia is ízesíti a szeleteket, és egy kevés vaj került bele, hogy a végeredmény omlósabb legyen.

Az első itthoni cantucci próbálkozásom… hát maradjunk annyiban, hogy elég hosszú időre elvette a kedvem a folytatásról, mert sikerült úgy kiszárítanom, hogy konkrétan nem tudtuk elharapni. Mártogathattuk azt akármibe, semmi nem segített rajta, úgyhogy néhány hetes takargatás és pakolgatás után (titkon kicsit reméltem, hogy a levegőn bepuhul majd – nem) ment az egész a kukába.

Ebből is látszik, hogy milyen kis praktikus darab ez, mert tényleg nagyon sokáig eláll, viszont, ha jól van elkészítve, ezzel nem lesz gondunk, mert pik-pakk elfogy.

Egyébként tényleg nagyon egyszerű az elkészítése, csak egy „titka” van az egésznek, hogy nem szabad túlsütni. Vagyis amikor kiveszed a sütőből, teljesen normális, hogy még puha. Ahogy hűl ki, úgy lesz egyre ropogósabb a végeredmény.

Az ünnepi időszakban kifejezetten jól jöhet, hiszen akár előre is elkészíthető, de szépen becsomagolva, egy üveg édes olasz borral, akár ajándékba is adhatod.